Milyen egy élménymászás tábor?

Alapvetően az élménymászó foglalkozások során élményterápiás szemléletben dolgozunk és ez a mászótáborokat illetően sem lesz másképp. Igyekszünk minden élményt és kihívást a gyerekek felkészültségéhez, személyiségéhez, adottságaihoz szabni és a megélt tapasztalatokat átdolgozni, maradandóvá tenni. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek amellett, hogy jól és felszabadultan érzik magukat, merjenek kilépni a komfortzónájukból és új élményekkel gazdagodni.

HELYSZÍN:
A tábort minden reggel a Big Wall mászóteremben (1047 Károlyi István utca 10.) indítjuk és ide is várjuk a nap végén a szülőket.

IDŐTARTAM:
A napot 9 órakor kezdjük és 17 órakor fejezzük be.

PROGRAM:
A napközis tábor középpontjában elsősorban a fal-és sziklamászás illetve a különböző csoportos gyakorlatok nyújtotta élmények állnak. Kifejezett hangsúlyt fektetünk az optimális szintű kihívások felállítására, amik elősegítik a tapasztalati tanulást. A csoportos gyakorlatok és programok során a gyerekeknek szükségük lesz együttműködésre, megfelelő kommunikációra és közös tervezésre.

A mászótábor ideje alatt a gyerekek megismerkednek a mászás alapvető típusaival és elsajátítják a biztonságtechnika alapjait, a mászásban már járatos gyerekek számára pedig újabb izgalmas kihívásokkal készülünk. Az alapvető mozgásformák és ismeretek elsajátítása után, a gyerekeknek lehetőségük lesz kipróbálni a mászóterem területén álló 30 méteres kémény megmászását, valamint a tábor résztvevői számára egy barátságos légkörű megmérettetéssel készülünk. A programok között szerepel a Rókahegyi kőfejtő meglátogatása, ahol a gyerekek biztonságos körülmények között megtapasztalhatják az igazi sziklamászás élményét. A sziklamászáson túl idén sem maradhat ki a számháborúzás és a tavaly nagy sikernek örvendő “szabaduló-mászás”. A kemény hét után, az újpesti Aquaworld-ben áztatjuk ki fáradt izmainkat.

ÉTKEZÉS:
A gyermekek napi háromszori étkezést kapnak (tízórai, ebéd, uzsonna). Az ebédet  – a strand nap és a sziklás nap kivételével – egy közeli étteremben fogjuk elfogyasztani. Amennyiben speciális étrend szerint étkezik a gyermek, előzetes egyeztetés alapján lehetőség van egyedi menü összeállítására.

A TÁBORT TARTJÁK:
Az Élménymászás csapata.

LÉTSZÁM:
Kisebbek turnusa – max. 15 fő
Nagyobbak turnusa – max. 20 fő

A TÁBOR DÍJA:
40.000 Ft (melyet a turnus előtt 1 hónappal kérünk készpénzben vagy átutalással rendezni)
A tábor lemondásának feltételei:
A tábor megkezdése előtti három héten túli lemondás esetén a tábor teljes díját visszaadjuk/visszautaljuk.
A tábor megkezdése előtti három héten belüli lemondás esetén a tábor díjának az 50%-át adjuk/utaljuk vissza.
A tábor megkezdése előtt 1 héttel csak orvosi igazolással tudjuk a tábor díjának az 50%-át visszaadni/visszautalni.