Az élménymászásról

A RENDSZERES ÉLMÉNYMÁSZÓ ALKALMAK FELÉPÍTÉSE

Az Élménymászás ötlete egyetemei éveink alatt született.
Szerettünk volna valami olyan dolgot létrehozni, ahol ötvöződhet a mászás és a pszichológia iránti szenvedélyünk. Sokáig keresgélve és olvasgatva világossá vált, hogy ez a terület korántsem újkeletű, Ausztriában és Németországban számos helyen alkalmazzák a fal-és sziklamászást, mint terápiás eszközt.
Hatásosnak bizonyul mind a rehabilitáció, mind a pszichiátriai gondozás, valamint a pszichológiai fejlesztés területén is.

2018 nyarán mi magunk is elvégeztük a nemzetközi szinten egyedülálló mászóterapeuta képzést Ausztriában az Institut für Terapeutisches Klettern szervezésében. Még abban az évben megalapítottuk egyesületünket, az Élményterápiás Fal-és Sziklamászás Egyesületet.

 

A mászás egy olyan ősi mozgásforma, mely belénk van kódolva. A gyerekek meglátnak egy mászófalat, biztatásra sincsen szükségük, már fent vannak a falon, egyik fogás után nyúlnak a másik után.
Ez az ösztönösség az alapja annak a sikerélménynek, amit a mászás nyújthat. Mi pedig ezt a mászás okozta izgalmat és örömöt igyekszünk felhasználni az egyre komplexebb és nagyobb kihívást jelentő fejlesztő játékok és feladatok során.
Hihetetlen látni, hogy  mennyit fejlődik a gyerekek koncentrációja és kitartása, sokaknak valódi szenvedélyévé válik ez a sport. Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy a foglalkozások ne edzés jellegűek legyenek, mivel elsődlegesen nem profi mászókat képzünk, hanem a közösen, csoportban megélt, örömteli és tanulságos tapasztalatokra helyezzük a hangsúlyt.

A Terápiás Élménymászás olyan önismereti és személyiségfejlesztő foglalkozás, mely a mászás számos pozitív pszichés és idegrendszeri hatásán alapszik. A fizikai fejlődésen túl, a falmászás fejleszti a problémamegoldó képességet, a frusztráció kezelését, erősíti az önfegyelmet és a kitartást, fejleszti a szociális kapcsolatokat, növeli a felelősségvállalást és az önállóságot, valamint javítja a koncentrációs képességet.

Munkánkban élményterápiás szemlélettel dolgozunk, tehát igyekszünk olyan kihívást jelentő helyzeteket teremteni, melyek lehetővé teszik a fizikai, érzelmi és kognitív bevonódást.
A mászás remek eszköz ehhez, hiszen könnyen kimozdít a komfortzónából, számtalan kihívási lehetőséget rejt, ugyanakkor a való veszély nagyon alacsony. A mászófoglalkozások során megélt élmények tudatosításával és a visszajelzések által történik meg a tapasztalatok leszűrése és mindennapi helyzetekbe történő átültetése.

A személyiségfejlődést elősegítő specifikus mászó gyakorlatok, illetve a csoportban szerzett élmények hatékony segítséget nyújtanak figyelmetlen, nyugtalan, hiperaktív, vagy visszahúzódó, illetve társas vagy iskolai helyzetekben gyakran szorongó gyermekek számára is.